Vinculum Caritatis Közösség

Hungary Flag icon 48   Brazil Flag icon 48 

Institutum Saeculare

Világi Intézmény

2024. január - Mk 3, 20-21

Szentírásozás 2024. január

Mk 3, 20-21

Mihelyt hazaértek, ismét nagy tömeg gyűlt össze, úgyhogy még evésre sem volt idejük. 21Amikor övéi ezt meghallották, elindultak, hogy erővel magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy elvesztette az eszét.”

 

A – Valtorta látomása szerint ezek a rokonok József testvérének a fiai, akik közül kettő csatlakozott Jézushoz, Jakab és Tádé, másik kettő viszont nagyon ellenezte azt, amit Jézus csinált, mert megharagította a farizeusi társadalmat. Úgy érezték, hogy a család szégyene. Az írástudók pedig direkt eljöttek Jeruzsálemből, hogy figyeljék Jézust, mibe lehetne belekötni.

B – De még csak az útja elején volt. Még csak akkor kezdte a pályafutását.

A – Akkor voltak már csodák, meg tanítás és ahogyan kiállt, ők pedig nem hitték, hogy Jézus volna a Messiás.

C – Igaz, hogy a pogányokkal szóba állt, meg a nem zsidó származású hívőket is gyógyította. Ez szálka volt a szemükben. A másik dolog, hogy a rokonságnak az is volt a baja, hogy Szt. József halála után Mária egyetlen fia, akinek az anyját eltartani kellett volna, kóborol, mint vándor tanító és nem folytatja az apja mesterségét. Ilyenkor a nagy család más tagja volt köteles gondoskodni az özvegyről. Tartsák el ők Máriát a hóbortos Jézus helyett?

D – Gondolom az is baj lehetett egyesek számára, hogy ismerték a 12 kiválasztottat és talán magukat méltóbbnak tartották volna a kiválasztásra.

E – Előtte van a 12 apostol kiválasztásáról szóló rész. Ha jól megnézzük, akkor kevés köztük az írástudó, vagy felsőbb osztálybéli. Van halász, vámos, zelóta. Semmi előkelőség. Nem az elitből válogatott. Ez is rossz pont lehetett. Akik viszont hittek, azok vajon miért hittek? Aki Istent szerető ember volt, annak mindez nem volt akadály.

B – Nekem még az tűnt fel, hogy azt mondja, hogy „…még evésre sem volt idejük. Amikor övéi ezt meghallották…” akkor mentek érte, mondván eszét vesztette. Valószínűleg az evésnek meg volt a maga szertartásrendje. Hihetőleg ez egy teljesen szokatlan dolog volt, hogy az evésre ne maradjon idő. Manapság ez teljesen megszokott, hogy rendszertelenül esznek az emberek, de az én nagymamám idejében még egészen biztos, hogy elképesztőnek minősült volna, hogy még evésre se jusson idő. Tehát úgy tűnik, hogy ez ütötte ki a biztosítékot. Miféle élet ez, nem lehet normális ember az, akinek még evésre sem marad ideje! Azt hiszem a korabeli gondolkodásban másként álltak ezek a dolgok. Az értékrendünkben hol helyezkedik el az evés, az alvás, a szórakozás? Mostani társadalmunkban annyira fontos a szórakozás, hogy már lassan mindennél fontosabb. Aszerint ítéljük meg a másikat, hogy annak mi mennyire fontos. Ma a nagy többség számára az minősül elmebetegnek, akinek a szórakozás nem fontos, hanem fontosabb, hogy másokat szolgáljon.

F – Van olyan foglalkozás, ami ilyen áldozatot követel. Talán a Szt. Ferenc filmben volt, hogy mikor Ferencet a püspök elé vitték, akkor a Nagyböjt végeztével annak fontosabb lett volna, hogy végre jót ehessen.

D – Ha tovább gondoljuk, akkor az is érdekes, hogy amikor meghallották, hogy enni sincs ideje, akkor erőszakkal el akarták vinni. Nem fogták fel az Úr Jézus küldetését. Nekik volt jobb ötletük, hogy mit és hogyan kellett volna tegyen. Amikor meghallunk valamit abból, amit Jézus mond, akkor mi is sokszor bezárjuk azt a magunk gondolatmenetébe és inkább aszerint cselekszünk.

A – Még az is lehet, hogy mivel a Főtanácsnak akkora hatalma volt, hogy ha valaki nem tetszett, akkor az Egyházhoz tartozásától, a jövedelmétől is megfoszthatták, a család pedig, hogy Jézus köré ennyien gyűltek, megijedhetett, hogy mi lesz ebből.

C – Az volt a Megváltóról az elképzelés, hogy az égből jön, hogy ilyen-olyan lesz és Jézus abszolút nem felelt meg ennek a képnek. Ráadásul olyan dolgokat beszélt, ami sokak érdekeivel ellentétes.

B – Szóval az egyszerű népek úgy gondolták, hogy elment az esze, a bonyolult népek meg úgy gondolták, hogy veszélyes.

 

Merjük elfogadni azt is, ha az Úr rendhagyó úton akar vezetni!