A Családi Közösség rövid története

A Családi Közösség két egymástól független csoportból alakult ki, elgondolójának, Palánkay atyának közreműködésével. Az egyik csoport a Vinculum Caritatis Közösség fogadalmas magjával együtt született 1949-ben; melynek egyik apostoli célkitűzése a házastársak, családok segítése a családi élet megújításában. A másik csoport szervezése közvetlenül Palánkay atya irányítása mellett az ötvenes évek végén kezdődött, ennek eredményeként 1959. július 2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepén egy magánlakásban megalakult az „Institutum Caritas Fidelis”. A későbbiekben is ez a nap lett a családok önátadás tételének ünnepe. A Családi Közösség mindkét csoportját Vácz Jenő jezsuita atya is segítette lelkivezetéssel, lelkigyakorlatokkal, jegyzetekkel.

A politikai helyzet miatt azonban a rendszeres találkozásokat baráti, családi kapcsolatokká alakították. Óvatosságra volt szükség, hiszen az egyik tagnál házkutatásra is sor került.

Az egyik alapító tag így emlékszik vissza: „A Közösség számomra elsősorban erőt jelentett, amit az együttlét adott. A találkozások egyik élménye az volt, hogy nagyon őszinték voltunk egymáshoz. Megbeszéltük életünk minden testi, lelki, anyagi problémáját. Nemcsak megbeszéltük, hanem megoldásokat is kerestünk. Mivel nemcsak saját ötleteinket vettük számításba, hanem azokat egyúttal az Evangélium fényébe is helyeztük, így feleletet kaptunk olyan aktuális kérdésekre, amelyek akkor foglalkoztattak bennünket (gyermeknevelés, szülőkkel való kapcsolat, gyermekvállalás, munkahelyi gondok, az Egyházról való vélekedés)”.

A Vinculum Caritatis Családi Közösség egyházmegyei jóváhagyására 1996-ban került sor - amelyre a Vinculum Caritatis Közösség, mint világi intézmény 1994. évi jóváhagyását követően kerülhetett sor -  így a világi intézményhez társult tagokat tömöríti.

 

A Családi Közösség főbb jellemzői

Tagjaink olyan családok és egyének, akik a Közösség szellemében törekszenek az evangéliumi tanácsok(tisztaság, szegénység, engedelmesség) állapotuk szerinti követésére, melyre évente ígéretet tesznek.

Célja:

a családi élet megszentelése a Közösség sajátos szellemében.

 

Lelki irányelvek:

• reggeli felajánló ima, elmélkedés, „életmise”
• esti lelkiismeret vizsgálat,
• a Közösség lelkiségére vonatkozó irodalom tanulmányozása és megbeszélése
• a házastárssal, ill. a havonkénti találkozókon a csoport tagjaival,
• havonta engesztelő, házaspári imaóra,
• rendszeres szentgyónás,
• félévente családos lelkinap,
• évente közösségi, családos lelkigyakorlat.

 

 

 

A közösség alapítójának, a Páternek volt kedves hasonlata az eperbokor mintájára élő, növekedő közösség. A szeretet forra-dalmát az eperbokor életerejéhez hasonlította: az eperbokor, amint jó talajba mélyítette gyökerét, amint megerősödött, íme; zöldell, virágzik, gyümölcsöt hoz, majd kis indát indít önmaga köré, amelyben új életerő rejtezik. Ezt a kis indát segíti, hogy szintén gyökeret verjen, megerősödjék, virágozzon, és gyümölcsöt hozzon. Minden új, kis eperbokornak ez a természete: önmaga él, virul, közben maga körül új és új életet fakaszt.

Az „új generáció” az eperbokor szép új hajtásaként az ország egyre több helyén gyökeresedett meg. 1996. évi jóváhagyást követően az ország különböző részein erősödött meg egy-egy eperbokor, így futott a budapesti „epertő” apostoli indája Dunántúlra, az Alföldre, a Kisalföldre …

 

 

A Családi Közösség tagjai olyan családok, és egyének, akik a Közösség szellemében törekszenek az evangéliumi tanácsok állapotuk szerinti követésére. Erre évente az ünnepi szentmisén ígéretet tesznek.

 

Az evangéliumi tanácsok: a tisztaság, a szegénység, és az engedelmesség állapotunk szerinti megélésével, a havonkénti családtalálkozók lelki mélyülésével, a tavaszi és őszi lelkinapokkal, a nyári lelkigyakorlatokkal és az egész napunkat átszövő „életmisénkkel” igyekszünk mindannyian életerős, „apostoli” eperindákat növeszteni. Így ne csak mi teremjük Krisztus életének maradandó gyümölcseit, hanem gyermekeink és a környezetünkben élők is gyökeret verjenek a szeretetben.

 

Így épül Krisztus Titokzatos Teste és válnak szervessé, élővé egyházközségeink.