Szentírásozás 2024. február
Mk 8, 1-10
„1Abban az időben ismét nagy tömeg vette körül. Mivel nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait és így szólt hozzájuk: 2„Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak velem és nincs mit enniük. 3Ha étlen küldöm haza őket, kidőlnek az úton, mert néhányan messziről jöttek.” 4Tanítványai erre megjegyezték: „Honnan veszünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind ellássuk ezeket?” 5Ő megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét”, felelték. 6Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a népnek. 7Volt néhány apróbb haluk is. Azokat is megáldotta és szétosztotta. 8Miután ettek és jóllaktak, hétkosárnyi kenyérmaradékot szedtek össze. 9Mintegy négyezren voltak (akik ettek). Azután hazaküldte őket 10és tanítványaival bárkába szállva Dalmanuta vidékére ment.”
A – Eszembe jutott, hogy régen egy teológiai tanár a maradékról szólva azt mondta, hogy azért van nagyobb mennyiség említve Jánosnál, mert ez olyan, mint mikor a pecás újra, meg újra meséli, hogy mekkora halat fogott és az egyre nagyobbá válik az emlékezetében. Én ezt nem értettem. Egyfelől ilyen hatalmas és megdöbbentő élmények nagyon mélyen vésődnek be az ember emlékezetébe. Másfelől azt sem értem, hogy a biztosan jelen volt János miért kevésbé hiteles, mint Márk, aki nem biztos, hogy ott volt. Olyan prédikációt is hallottam, hogy volt ott több élelem is, csak az emberek dugdosták a többi elől és Jézus hatására mégis elővették. Ez lett volna a kenyér szaporítás hátterében. Valóban, már ez is csoda valamilyen értelemben. Magam is megéltem effélét a zarándoklatok során. Nem akarom lebecsülni ennek a jelentőségét, de itt nem erről van szó. Számomra ez a szemlélet (nem is olyan kevés, volt, nem is olyan sok volt…) az első lépés arra, hogy lassan a mesék világába utaljuk a történteket. Én inkább óvakodnék ettől.
B – Hiteltelenít.
C – Én inkább arra gondolok, hogy Jézus felhasználja a tanítványok készségét, bevonja őket abba, hogy ennivalót adjon a népnek. Bátran adjatok, mert attól nektek nem lesz kevesebb. Ez az üzenet a mi életünkre is, amiben előfordul, hogy bizonytalankodunk, biztosan oda kell-e még ezt is, meg azt is adni. Igen, oda kell adni, mert a jó Isten nekünk is túlcsordulóan ad. Ezek a számok is erre figyelmeztetnek.
D – Az indulás is fontos, mikor Jézus azt mondja: „Sajnálom a népet.” Amikor van egy nehéz helyzet, akkor vagy bűnbakot keresünk, vagy fölmérgesedünk, vagy tehetetlenkedünk. Az Úr Jézus biztos nem éhezett, de átérezte, hogy az emberek egy része messziről jött és ha éhesen indulnak vissza, kidőlnek az úton. Együtt érzett velük.
B – Nekem meg az jutott eszembe, ami a múltkori elhatározás volt, miszerint ne rémüljünk meg, ha olykor szokatlan úton vezet minket az Úr. Ez itt elég szokatlan, hogy már 3 napja vele vannak. Annyira örültek, hogy Jézussal lehettek, hogy nem törődtek avval, van-e mit enni, inni. Rá bízták magukat; ebből rossz nem lehet.
A – Ez a szomjúságukat mutatja.
B – Igen és a testi szomjúságról meg is feledkeztek. Talán nem is éreztek éhséget, mert betelt a lelkük. Van ilyen. Megvolt a bizalom és a biztonságérzet. Amikor meg vége volt a tanításnak, akkor Jézus egyértelműen bocsátotta el őket.
E – Valóban, ha mély lelki élményben van részem, akkor eszembe sem jut, hogy éhes, vagy szomjas vagyok, vagy kellene valami. Olyan jól elvagyok abban az élményben, ami lelkileg megérintett. Lehet, hogy ezek az emberek haza is indultak volna, ha Jézus azt mondja nekik, de Jézus nem akarta ilyen próbának kitenni őket, nem csak a lelküket, hanem a testüket is akarta táplálni.
D – Azon is el lehet gondolkodni, ha olyat látunk, hogy valaki túl nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy ’nem ettem, nem aludtam, hideg volt, meleg volt…’ , akkor annak az embernek meg a belső élmény hiányzik. A szentek is annyi mindent tűrtek Istenért, hogy az figyelmeztet minket is, hogy mire tesszük a hangsúlyt.
A – A Szentatya valamikor azt mondta, hogy „Az igazi keresztény nem panaszkodik a napsütés hiányára”.
F – Ha a nép már három napja ott volt a pusztában (ahogy máshol írva van), akkor nyilván az Úr Jézus is meg az apostolok is. Csakugyan nem számíthatott más, csak hogy Jézus közelében legyenek.
G – Jézus avval kezdte, hogy hálát adott. Ő is a Mennyei Atya erejével tette a csodát és ezt nyilvánvalóvá is tette a hálaadással. Mekkora bizalom élt akkor az apostolokban, hogy a kapott kicsi darab kenyérrel elindultak a tömegbe, hogy azt szétosszák. Szó nélkül mentek és kezdték osztogatni a korábban gyenge hitű apostolok. Ez valami nagy csoda.
B – Az is nagyon hangsúlyos, hogy van hierarchia. Vannak, akikkel Jézus közvetlenül foglalkozik azért, hogy utána ők képesek legyenek a népet tanítani. Nem ő maga osztja szét a kenyeret, hanem átadja a tanítványoknak ezt a feladatot. Nem vagyunk egyformák az Egyházban, nem egyformák a feladatok.
F – Jézus már akkor utalt erre, mikor kinyilvánította, hogy Péter a szikla, amire építi Egyházát. Pont egy ilyen indulatos, meggondolatlan embert választott. Mindannyian gondolhatunk erre, amikor úgy nyomaszt, hogy tele vagyunk hibával.
Bízzuk magunkat az Úr gondoskodó szeretetére!