Szentírásozás 2023. szeptember

Lk 6, 43-49

„Nincs jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem; és nincs rossz fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő; mert a szív bőségéből szól a száj.
Miért mondjátok nekem: ‘Uram! Uram!’, ha nem cselekszitek, amiket mondok?
Megmutatom nektek, kihez hasonló mindaz, aki hozzám jön, hallgatja szavaimat és megcselekszi azokat. Hasonló a házépítő emberhez, aki mélyre leásott és az alapot kősziklára rakta. Amikor aztán jött az árvíz, nekiesett a háznak a folyó árja, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve. Aki pedig hallgatja, de nem cselekszi, hasonló ahhoz az emberhez, aki a házát alap nélkül, a földre építette. Amikor nekirontott az ár, mindjárt összeomlott, és nagy lett annak a háznak romlása.”

 

A – A jó ember a szívéből jót hoz elő. Hááát…! Én látom a lakótársaknál, hogy van, akiből abban a pillanatban a rosszindulat, meg a bírálat tör elő, amint valamit meglát, vagy meghall és van, aki pedig úgy tudja felfogni, hogy talán van abban valami jó is. A különböző emberi bírálat, ahogyan nyúlunk egy dologhoz, az nagyon eltérő.

B – Igen. Én is azt látom, hogy sajnos nagyon elterjedt a talajtalanság. Nincs az Isten felé kapaszkodó. Tegnap a boltban egy jól öltözött ember olyan szörnyen káromkodott és az eladó, akinek ezt szánta, nem szólt rá. Az embereknek ez már természetes és ezért terjed, mert senki nem kifogásolja. Én is ledermedtem, mert érzékeltem a nagy indulatot. Hogy nevelkedik az a gyermek, akinek a szülei így beszélnek. A jót pedig már csak szinte fű alatt mondják az emberek, szinte szégyellik. Szeretem ezt a jézusi szófordulatot („A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből”), mert nem durván, de érthetően lehet vele megmondani, hogy rossz irányba mutatnak a dolgok.

A – Csak az a baj, hogy ehhez gondolkodni is kell.

B – Igen, a gondolkodásról már leszoktatták az embereket.

C – Jézus is azt mondta, hogy akinek füle van a hallásra, az hallja meg. (vö. Mt 11,15 Mt 13,9)

D – Meg azt is mondja, mit mondjátok nekem, hogy Uram, Uram, ha közben meg nem teszitek meg, amit mondok nektek. Ez mennyire jellemző, hogy folyton nyafogunk: miért csinálja ezt az Isten, miért engedi azt meg. Miközben mi meg semmit nem teszünk meg abból, amit mond. Azt valahogy senki sem veti fel, hogy ha a játékszabályokat betartanánk, akkor lehet, hogy jobban menne a játék. Mindenkinek természetes, hogy az elektromos eszközöket nem víz alatt használja, mert akkor megrázza az áram. Magától értetődő, hogy úgy kell használni, ahogy az útmutató mondja, de hogy az életet – mint olyat – úgy kell használni, ahogy az Élet Ura mondja, az fel se merül.

A – De hát tagadják az Élet Urát.

C – Igen, de előbb volt, hogy semmibe vették és most már eljutottunk odáig, hogy tagadjuk is.

D – A vasárnapi prédikációban mondta az atya, hogy valaki azt panaszolta a sok természeti katasztrófa kapcsán, hogy miért nem lép már az Úr valamit. Én azt mondtam volna, hogy az embereknek kellene lépni, de ő azt mondta, hogy Isten minden esetben lép, csak mi nem fogjuk fel az Ő lépését, mert nem az, amit mi vártunk.

A – Az Úr Jézus meg úgy mondja, hogy adok nekik még egy lehetőséget, ami esetleg olyan esemény, amit mi tragédiának látunk. Azonban az illető pont azért kapja pont azt, hogy észrevegye, hol tart.

E – Engem egyre jobban foglalkoztat, hogy ma úgy tartjuk, a család támogatása a legpozitívabb dolog, mert abban van a jövő, de én úgy látom, hogy az emancipációval a lányok már sehonnan sem tudják meg, hogy mitől lesz egészséges a család. Korábban a nőnevelésben ez benne foglaltatott: ki a nő, mi a küldetése, hogyan kell párt választani, mi volt Isten terve a házassággal, a családdal. A férfi és a nő a házasságban nem versenytárs, hanem kiegészítik egymást. Olyan fajta egyenjogúság, amiről manapság ábrándoznak – hogy minden tekintetben egyenlők – valójában nem lehetséges. A férfi és a nő eltérő identitású, biológiai adottságú teremtmény, így sosem lehet mindenben egyforma a megítélésük, viszont egymásra vannak utalva és kiegészítik egymást. Úgy szocializálódtunk, hogy ósdi szemlélet, hogy a férfi tartja el a családot, a nő pedig összetartja azt, most azonban egyre inkább úgy látom, hogy ez az igazi, mert így tud harmonikussá lenni egy család.

B – Ez nagyon kapcsolódik ahhoz, amit Palánkay atya az „Újszerű emberiség”-ben a szolgáló szeretetről ír. Ma a szolgáló szeretetet megalázónak, vagy nem is tudom minek tartják. Már ki sem lehet mondani.

C – Szerintem mindennek a kulcsa az, hogy az ember csak magát látja. Ez az ősi felállás, ami a társadalmak többségében volt (de a matriarchális társadalmakban is, ahol a nő volt a vezérlő személy) jól működött, amíg az emberek nem kezdték csak magukat bámulni. A patriarchátus is ott kezdett megbukni, amikor a férfiak már úgy tekintettek magukra, mint sokkal fontosabb és kiválóbb emberekre, míg a nők már csak arra voltak jók, hogy őket kiszolgálják. Nekem nincs ellenemre, hogy a zseniális nők zsenialitása is teret kapjon és ne csak a főzelék kavargatása legyen lehetséges feladatuk. Ráadásul a nők nagy százalékáról kiderült, hogy sokkal terhelhetőbb, mint a férfiak. Ráadásul a figyelmüket is meg tudják osztani, ami egyszerre több feladat ellátását teszi lehetővé. Egyidejűleg tudják menedzselni a gyerekeket és végezni más feladatokat, míg a férfiak többsége „egy csatornás” – ahogy a sógorom  mondta. Most a nők jutnak el ugyanoda, ahol korábban a férfiak voltak és ott vagyunk, ahol a part szakad.

Az alapvető baj az, hogy nem a méltóságán kezeljük a többi embert. Erre mondja Jézus: Miért mondjátok nekem Uram, Uram, mennyi a baj. Miért? Te konkrétan tegnap miért csináltad így, meg így, mikor megmondtam, hogy nem úgy kell csinálni!

Azt gondolom, hogy mindennek az a kulcsa – amit a Palánkay atya is hirdet – hogy merjünk önmagunkkal szembe nézni, önmagunkban rendet tenni, merjük felülvizsgálni a tetteinket. Csak hallgatjuk, amit mond, vagy azt is csináljuk? Nem! Nem azt csináljuk.

A – Nem csak a családban kell a szolgáló szeretet, hanem összes emberi kapcsolatunkban is.

B – Ott van Mária, az Úr szolgáló leánya, aki végig az is maradt. Az üldöztetésben is, a fájdalomban is, a kereszt alatt is.

F – A szolgálat színtere az, ahol vagyok.

D – Igen, de ha a családban nem tanulom meg, akkor a villamoson sem fog eszembe jutni.

C – Akkor mit viszünk magunkkal?

A – Szolgáló szeretet.

E – Az én házamat valóban sziklaalapra építettem?

D – Erre mindenki azt fogja mondani, hogy igen.

C – Szerintem minden keresztény ás, csak nem biztos, hogy egészen a szikláig.

F – Ha a szikláig ásol, akkor Péter a szikla és ha Péter, akkor meg az engedelmesség jut eszembe. Az is a szikla része, hogy engedelmes legyek Isten akaratának.

A - Most az emberek sziklának önmagukat tekintik. Ő maga az alapnak, amihez igazodni kell.

 

Tényleg a szikláig ástam le az alapok építésénél?