Vinculum Caritatis Közösség

Hungary Flag icon 48   Brazil Flag icon 48 

Institutum Saeculare

Világi Intézmény

Lelkinap aprónépeknek – Beszámoló egy újabb sikeres lelkinapról

Orsi ln 2 k

 

Adventben ismét meghívást kaptam a békásmegyeri Szent József Általános Iskolába, lelki nap megtartására. 18 kis elsőosztályos várt nagy szeretettel, hisz a tanító nénivel már ismertük egymást és nagyon gondosan felkészítette őket. Énekeltünk, majd átismételtük az adventi készület lényegét, jelképeit, a kisgyerekek felkészülési lehetőségeit (jócselekedetekre való buzdítás!), és – nem utolsó sorban – a Szűzanya készületét. Kérdéseimre ragyogó válaszokat kaptam.

Képes kirakóval megjelenítettük Jézus születését, majd „Angyaljátékot” játszottunk.

A jézussal való találkozás lehetőségét és a háromkirályok látogatásának történetét mesével mélyítettem el, végül egy kis karácsonyi angyalt készítettünk. 

Énekszóval zártuk e szép adventi délelőttünket, amelyre a természet is hófehérbe öltözött. 

  Orsi ln 1 k

 Hálát adunk a Mindenható Istennek a lehetőségért, hogy a kicsinyeknek is segítségére lehetünk a lelki növekedésben.

                                                                                                                                                                             C. O.