Jókedvvel menetelünk
Gondolatok a novemberi lelkiségi üzenet kapcsán
„...az emberek jókedvvel és élvezettel haladnak a pusztulás felé...”
Ez a mondattöredék a Szt. Pio atyának tulajdonított – bár számomra egyértelműen nem hitelesített – mondatból származik. Maga a gondolat azonban újabb gondolatokat indít arra vonatkozóan, hogy mit is jelent ez a jókedvű és élvezetes menetelés. Ha napjainkban körülnézünk a világban – amit ma már könnyen megtehetünk – azt láthatjuk, hogy az elsődlegesen meghatározó, un. nyugati kultúra az élvezetek mind intenzívebb felfokozására igyekszik építeni. Gazdaságának motorja a fogyasztás. Óriási a kínálat minden vonalon, bármi legyen is az ember hajlama, bármi álljon is érdeklődésének középpontjában (művészet, sport, szépség, egészség, munka stb.). A kiválóan működő, tudományosan megalapozott, pszichológiai ismeretekre építő reklámvilág pedig biztosítja, hogy gyors ütemben értesüljünk a kínálatról, annak változásáról és lehetőleg gyors ütemben kívánjuk is meg mindazt, amit kínálnak nekünk. Így boldogok vagyunk, ha fogyaszthatunk és mindenkor megfelelhetünk az aktuális trendnek. A trend azonban érdekes dolgokat jelent manapság. Olykor olyanokat, amelyeket korábban inkább titokban igyekeztek tartani, amit inkább szégyelltek (önzés, mohóság, mértéktelenség, nemi kicsapongás...) mintsem, hogy büszkék lettek volna rá az emberek. Tehát olykor olyan dolgok, amelyek szöges ellentétben állnak avval a szemlélettel, ami elődeink életét, gondolkodását, világképét meghatározták. Ez pedig a KERESZTÉNY ÉRTÉKREND.
„Tudjuk! Tudjuk!” – kiáltanak fel sokan, ennek hallatán. „Sőt! Eleget hallottuk! Merő képmutatás az egész!”
A baj csak az, hogy ATTÓL MÉG IGAZ. Az örök igazság nem évül el akkor sem, ha képviselői hiteltelenek. Csupán elodázódik, hogy napvilágra jöjjön mindaz, aminek napvilágra kell jönnie, tudniillik, hogy AZ ISTEN AZ EGYETLEN ÚR.
Ahogy az egyre gyorsuló ringlispílben, egyre inkább elmosódik szemünk előtt a környező világ, és a kezdeti édes kábultságot – kellő sebesség mellett – a rémület, végül a kizuhanás váltja fel, ugyanúgy féktelenné váló pörgésünkben is elveszítjük tisztánlátásunkat, majd bátorságunkat is, hogy bevalljuk, a kezdeti édességes kábulat kezd rémisztővé válni. Csak a kisiklott életek, a megromlott emberi kapcsolatok, az alkohol és drog fogyasztására vonatkozó statisztikai adatok jelzik ezt.
AKINEK FÜLE VAN, HALLJA MEG! „Az égbolt színéből tudtok következtetni, az idők jeleit meg nem tudjátok felismerni?" (Mt 16,3). Jézus minket is dorgál vakságunkért, restségünkért, gyengeségünkért, amiért nem kellően töltjük be a világ világossága, ízesítő só, hegyre épült város szerepünket (vö. Mt 5,13-14). Inkább homokba dugjuk a fejünket és azt mondjuk: „Ez az élet. Mit tehetünk mi a világ ellenében?”. Talán el is hisszük ezt, de ha így van, mit remélhetünk? Hiszen Jézus azt mondja: „Ha valaki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét és úgy kövessen engem” (Mt 16,24 , Mk 8,43) Valamint: „Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak...” (Jn 15,20/a)
Ajaj! Biztos, hogy erre vágyom? Valóban csupa szörnyűségre számíthatok, ha vállalom a krisztusi életet? Elég véleményt hallhatunk ismeretterjesztő műsorokban, amik ezt bizonygatják. Arról nem is beszélve, hogy hazánkban a mostanit megelőző szellemi trend a spiritualitást teljesen igyekezett száműzni a közgondolkodásból. Így az ekkor felnőtt nemzedék már alig szerezhetett tudomást a megváltás örömhíréről. Tehát ebbe a csapdába azok esnek bele, akik megelégednek a Szentírás felületes ismeretével, vagy annak csak egyoldalú, más célokat szolgáló tolmácsolásával, önmaguk azonban nem szentelnek időt és fáradtságot, hogy személyes közelségbe kerüljenek vele. Miért is? Talán, mert még senki sem keltette fel bennük a vágyat, hogy igazán megismerjék.
EZ VOLNA A MI RÉSZÜNK, a meghívottaké. A keresztényeké. Mégis mi az, ami akadályoz minket abban, hogy megfeleljünk ennek a küldetésnek? Talán az, hogy megfeledkezünk az előbbi Szt. János idézet második feléről: „...ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják majd.” (Jn 15,20/b), valamint „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek, nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek és ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok.” (Jn 14,27-28) Ez már igazán lelkesítő lehet! Az első keresztények élete bizonyíték arra, hogy lehetséges hatékony, tanúságtevő módon élni egy nagyon másként gondolkodó, akár ellenséges világban is. Az erőforrás a Szentháromság Istenbe vetett szilárd HIT, az Isten Országából, az Ő dicsőségéből való részesedésbe vetett REMÉNY, és a Teremtő személyes SZERETETE, amit minden nap minden percében tapasztalhatunk. Sugároznunk kell Isten szeretetét és irgalmát a szeretetre szomjazó, irgalmatlanná vált világra!
Ne feledjük azonban: A szokásainkhoz való rendetlen ragaszkodás rugalmatlanná tesz, az önsajnálat pedig kioltja bennünk a Lélek tüzét. (Szeptemberi üzenetünk).
Mégis: Bátorság! A világ fejedelmét már elítélték! (vö. Ján 16,11) (Augusztusi üzenetünk).
A háború meg van nyerve, nekünk már csak kisebb csatákban kell győzedelmeskedni!
