2024.02.01-től 02.04-ig tartott az Istennek Szentelt Életek Dikasztériuma konferenciát Rómában. Az egyes országokból ott voltak a szerzetesrendek, az apostoli élet társaságai, a világi intézmények és az Istennek szentelt szüzek képviselői. Az MRK elnöke a mi Közösségünket kérte fel a világi intézmények képviseletére, így kerültem én, mint a Közösség általános felelőse a kis magyar csapatba.

 

Több mint 60 ország képviselői voltak jelen. Olasz, angol, spanyol, portugál és francia nyelven, a 2025-ös jubileumra való készülés jegyében zajlottak az események.

Eredetileg a négy napra négy fő témát adtak meg:

1/ Hinni reménységgel

2/ Növekedés a jótékonyságban

3/ A hit erejével

4/ / Tanúságtétel a reményről a békéhez vezető úton.

A felvezető előadások során még további témák és kérdések vetődtek fel, amelyeket nyelvi kiscsoportos beszélgetésekben igyekeztünk boncolgatni a kerekasztalok körül.

Kiemelnék néhány gondolatot.

A bevezető előadók közül Giacomo Costa SJ atya  a dialógusról beszélve a következőket mondta:

"Legyünk az egység tanúi egy polarizált világban. Olyan szavakkal kell élnünk, melyek összekötnek és életet adnak. A lényeg az, hogy a dialógus résztvevői lélekben ismerjék meg egymást; nem a szavak, hanem a gondolatok cseréje történjen meg. A valódi párbeszéd megszabadít a félelemtől. Isten is párbeszédet kezdeményez velünk, belépünk egy misztériumba, mely során a Lélek segít minket, hogy valóban létrejöjjön a találkozás Vele és az emberekkel.  A megismerés segíti az együtt gondolkodást, az pedig a békét, mely hidakat épít. Ezen hidak íveinek „záróköve” Jézus, aki mindezt összetartja."

Carmen Ros Nortes N.S.C nővér, „Visszaemlékezés a megtett útra” c. beszédében azt hangsúlyozta, hogy mennyire fontos megismerni a jelen valóságot és evvel összefüggésben kell a jubileumot reménnyel megéljük. A világ kríziseire a találkozás a válasz. Ennek fontos része a Ferenc pápa által szorgalmazott szinodalitás.

Végül még egy megvitatandó kérdés is elhangzott:

Hogyan találjuk meg az életünkben a tiszteleten alapuló egységet?

Paulin Kubuya Batairwa S.X misszionárius kiemelte, hogy Isten nem lehetett jobb hozzánk annál, mint hogy engedi, hogy terve részesévé legyünk. Azonban nem ismerjük a terve részeleteit. Így elveszítjük a reményt, ha szeretet nélkül próbálunk vallásos életet élni. A remény neve: Jézus Krisztus. A misszionáriusok azért maradnak a háborús területeken, mert a remény embereiként definiálják magukat.

A mi asztalunknál 4 kontinens képviselői voltak jelen; Ausztráliából, Indiából, Zambiából és Magyarországról. Nem volt könnyű a rendelkezésre álló rövid idő alatt valami közös konklúziót levonni a rendkívül eltérő körülmények között élők tapasztalataiból.

A második nap, február 02-a a megszentelt élet napja, workshoppal kezdődött.

Az első téma: Nehézségeink és örömeink az egyéni, közösségi és társadalmi, politikai életünkben, valamint az Egyházzal kapcsolatban. A mi asztalunknál a nehézségekről kellett megosztást tartani. Természetesen rendkívül eltérő problémákról számoltunk be. Míg Afrikában a háborús viszonyok közötti, a két tűz közé szorultságban való helytállás, Indiában a lopakodó keresztényüldözés, Ausztráliában a szexuális visszaélések, nálunk a generációs szakadék, a hivatások hiánya okozza a legnagyobb nehézséget.

A második kérdés: Hogyan lehet a mi országunkban közvetíteni a kiengesztelődést a megszentelt életen keresztül?

Néhány kiemelt gondolat:

• Mindenekelőtt fontos, hogy Istennel élő kapcsolatban maradjunk.
• Apostoli és prófétai módon kell jelen lennünk a magunk környezetében úgy, hogy az életünk hitelesítse mindazt, amit hirdetünk.
• Szorongatott (üldözéses, háborús) helyzetben is ragaszkodnunk kell Isten törvényeinek megtartásához, de a békés és jóléti időszakban is ez óv meg az eltévelyedéstől.
• Törekednünk kell a személyes kapcsolatok fenntartására, mert a közösség erősít és megtart.
• Őriznünk kell és magunkévá kell tennünk az elődök tapasztalatait, mert azok gazdagítanak minket és segítségünkre vannak, amikor a történelem ismétli önmagát.

Ezen a napon ünnepeltük Gyertyaszentelő Boldogasszonyt a Szent Péter Bazilikában a Szentatyával együtt.

A felemelő szertartáson Ferenc pápa homíliájában arra hívta fel a figyelmünket, hogy két akadály áll előttünk:

Az első, ha elveszítjük a várakozásra való képességünket. Ha a „szívünk térdel”, az képes visszaszerezni számunkra a várakozás örömét. Ha tudunk várni, nyitottak maradunk, mint az öreg Simeon. Öregségünkben is fogadjuk be az újat!

A második akadály az elvilágiasodás. Az ember gyakran a konzumizmussal próbálja elűzni a félelmeit. Ne engedjük, hogy a világ szelleme bejöjjön a szerzetesi életbe! Sokszor úgy próbáljuk összeegyeztetni a régit meg az újat, hogy „ne zavarjon” az Isten. Szabaduljunk meg attól, hogy azonnali eredményeket várunk!

A harmadik nap a békéért folytatott zarándoklaté volt. A nyelvi csoportok bazilikáról bazilikára járva emlékeztek meg Jézus, Szt. Péter, Szt.Pál és az egyes kontinensek vértanúinak szenvedéséről, majd a Szent Szív Bazilikában közös imaórát tartottak.

A negyedik nap nyitó szentmiséjét João Braz bíboros celebrálta. Beszédében felhívta a figyelmünket arra, hogy legyünk képesek felkiáltani és mások kiáltását meghallani. A közösségekben pedig vissza kell térni a testvériséghez! 

A nap programja lényegében egy összefoglaló esemény volt, mely a Szent Péter téren az Angeluson való részvétellel zárult.

Az esemény jelentős hozadéka a világ különböző tájairól érkező testvérekkel való sok személyes találkozás volt.

Bár tudtunk volna úgy együtt imádkozni, ahogy az apostolok és Mária abban az emeleti teremben!!!

                                                                                                                                                                         V.I.