Vinculum Caritatis Közösség

Hungary Flag icon 48   Brazil Flag icon 48 

Institutum Saeculare

Világi Intézmény

Vinculum Caritatis Közösség Baráti Köre

Közösségünk története során folyamatosan és rohamosan változott a történelmi helyzet. Olyan a Közösség, mint az a fa, amit vihar előtt ültettek és már a viharban próbál, még rövid gyökereivel megkapaszkodni, megerősödni, növekedni.

Megértve az új idők jeleit, értékelve a közösségi élet eddigi tapasztalatait, döntött a 3 ág vezetése arról, hogy megalapítja a Vinculum Caritatis Közösség Baráti Körét. E körbe szeretettel várja mindazokat – bármely korú, nemű, életállapotú keresztények legyenek is – akik szívében feléledt a vágy, hogy Krisztus tudatosabb követői, Isten Országának tudatosabb építői legyenek és közel áll hozzájuk a Közösség lelkisége. Azok, akiket a Baráti Kör tagjai közé fogad a Közösség, nem lesznek sem ígéretre, sem fogadalomra kötelezve, csak egy rövid, napi felajánló imát vállalnak, ami révén kapcsolódnak a Közösség küldetéséhez. A rendszeres találkozókon lehetőségeik szerint vesznek részt. Ha hosszabban nem tudnak megjelenni, akkor is számíthatnak a többiek imájára és bármikor újra visszatérhetnek. Évente egy lelkinapot biztosítunk számukra.

 A Baráti Kör tagjai közül azok, akik úgy érzik, hogy akár a Női, akár a Papi, vagy a Családi Közösségbe hívja őket a Lélek, azok ezt is megtehetik a Közösség Szabályzatának megfelelően.